Gazdaság hvg.hu 2015. október. 08. 07:19

Figyelő: Lagzi Lajcsi lakóparkjának 14 lakásában lophatták a gázt

A Lagzi Lajcsi lakóparkja ellen energialopás gyanújával indított vizsgálatot nem az áram- és gázszolgáltató kezdeményezte, de végül ők tizennégy lakásban találtak áramlopásra utaló nyomot – írja a Figyelő, amely szerint a lakodalmas zenész-vállalkozót állítólag a lakóparkot építő kivitelező dobta fel a rendőrségen.

A Lagzi Lajcsi tulajdonában álló, 2008-ban átadott Boglárka apartmanház nevű lakóparkot vélhetően már az építése során úgy alakították ki, hogy lopni lehessen az áramot és a gázt – írja a Figyelő.

A hetilap megkérdezte a gázszolgáltató GDF Suezt, amely azt közölte, hogy az 58 lakásos lakópark 42 lakását vizsgálták, és ezek közül 14 esetben találtak "szabálytalan vételezésre utaló nyomot". Az eljárást egyébként nem a szolgáltatók kezdeményezték, a rendőrség már egy elindított nyomozás részeként kereste meg őket azzal, hogy ellenőrizzék a mérőhelyi és betápláló vezetékeket.

A lakodalmas sztárt viszik a bíróságra őrizetbe vétele után
MTI / Mihádák Zoltán

A lap olyan híresztelésről is értesült, amely szerint a civil nevén Galambos Lajosnak hívott vállalkozót az egykori kivitelezője dobta fel, aki a lakópark építésekor az energialopásra alkalmas rendszert kialakította, bár ennek a feltételezésnek a valószínűségét gyöngíti, hogy ennek az illetőre nézve is lennének jogi következményei.

Lagzi Lajcsi a gyanú szerint úgy kerülte el a lebukást, hogy éveken át lefizette a szolgáltatók ellenőrzést végző munkatársait, erről a Figyelő azt írja, hogy az E.On áramszolgáltató két munkavállalójával szemben derítette ki, hogy súlyosan megszegték a belső szabályzatot, és el is bocsátották őket. De míg a hetilap szerint az áramos cég már hónapok óta tudott az ügyről, a vállalat azt állítja, hogy csak az ügyészségi közleményben értesültek érintettségükről.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.