Gyenis Ágnes
Szerzőnk Gyenis Ágnes

12 éve megy az ügy, most egy 96 oldalas védőbeszéd felolvasása zajlik.

Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank egykori vezérigazgatójának ügyvédje kezdte a megismételt Kulcsár-per vádlottjainak védőbeszédeit kedden a Fővárosi Törvényszéken. A K&H brókerházában Kulcsár Attila és bűntársai ellen elkövetett 20 milliárdos sikkasztás immár 12 éve lepleződött le, hét éve született a Kulcsárt nyolcéves börtönbüntetésre kárhoztató, majd hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet, s már a megismételt eljárás is öt éve tart. Több mint 100 tárgyalás után az új elsőfokú verdikt novemberre várható.

MTI

A 2008-ban egyébként felmentett Rejtő ügyvédje, Gál András 96 oldalas védőbeszéddel készült, aminek elmondását csütörtökön fejezi be. Érvelése szerint az 1999-es bankba kerülésekor 28 éves szakmai múlttal rendelkező bankár „bűneit” mindössze 11 mondatban sorolja fel a vádirat. Ebből hat mondat egy, a bankvezető által aláírt belső e-maillel foglalkozik, ami szabad kezet adott Kulcsárnak az ügyfelekkel való kapcsolattartásban, mentesítve őt a biztonságot szolgáló kontrollok alól. Kulcsár ugyanis taxisofőrjével, nejlonszatyrokban vitette ki elit klienseihez a fiktív elszámolásokat és a pénzt. A levelet azonban a szakértői vélemények szerint egy Rejtőtől szerzett aláíráshoz maga Kulcsár gyártotta, aki soha nem vallott egykori főnöke ellen. A brókercég – mondta el védőbeszédében az ügyvéd – e nélkül sem tartotta be azt a banki előírást, hogy az ügyfeleknek az aláírásukkal kellett volna visszaigazolniuk, ha nem postán, hanem személyesen vagy faxon kaptak számlabizonylatot.

Azt a vádat pedig, hogy a brókertevékenységhez egyébként kellő végzettséget sosem szerzett Kulcsár Rejtő tudta és védelme nélkül nem intézkedhetett volna a brókercégben, az ügyvéd azzal utasította vissza, hogy Rejtő 2001 őszén hónapokig távol volt a banktól, de az egykori sztárbróker üzelmei akkor is zavartalanul folytatódtak.

Ha végül újra felmentik is, a 68 éves Rejtő valószínűleg nem tér vissza a szakmához, annál is inkább, mert a hosszú büntetőeljárás alatt szívbeteg lett. A megismételt eljárásban Kulcsár védekezése arra épült, hogy a korábbi kiemelt ügyfelei egy részét – például az első körben Rejtőhöz hasonlóan felmentett Dunai Györgyöt, a sikkasztás legnagyobb károsultjának tűnő Betonút tulajdonosát – cinkosnak állítsa be, s a náluk esetleg még fellelhető vagyonnal csökkentse az általa okozott hatalmas kárt.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?