Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Milyen lehet nyolc órán keresztül kockaszendvicset felezni, vagy tölteni uborkával, sajttal, paradicsommal, szalámival? Több magyar is dolgozik az ír Greencore élelmiszeróriás egyik, London melletti szendvicsgyárában, a toborzás híre alapján még főnyereménynek tűnt a munka. A pénzre nem is panaszkodnak, de nem ragadnának meg a "szendvics-összeszerelésnél", ha lenne jobb, azonnal lépnének. Most megkerestünk három magyar dolgozót, és megkérdeztük őket, bejött-e a számításuk. Magyarok a kapitalizmus bölcsőjőnél.
“Azt már az elején tudtam, hogy nem lesz egy leányálom, de most ez van, ezt kell csinálni” – mondta lapunknak egy magyar gazdasági kivándorló, aki az ír Greencore élelmiszeripari óriás tavaly őszi munkástoborzóján nyert angliai állást. De sem ő, sem másik két társa, akivel beszélgettünk, nem bánta meg az angliai melót, mindegyikük ugródeszkának tekinti a bizonyos munkafázisokban meglehetősen monoton, de továbblépésre kiváló munkát.
Csaknem egy év telt el azóta, hogy a vállalat Magyarországra jött munkásokat toborozni a London melletti szendvicsgyárába. Bár különböző angol cégek rendszeresen teszik ugyanezt, ez az akció különösen nagy visszhangot kapott, miután a hírt a brit sajtó is felkapta. Az akkori hírek szerint a szendvicsgyári pozíciókra helyben nem jelentkeztek elegen, ezért jött a cég – az Euwork nevű ügynökségen keresztül – hozzánk. A magyarok óriási rohamot intéztek az állásokért, a felvételi követelmények viszonylag könnyűek voltak, lényegében alapszintű angolnyelv-tudás is bőven elég volt ahhoz, hogy valaki elindítsa ottani karrierjét. A jelentkezők többsége akkor sem titkolta, hogy a minimálbéres állással belépőt szeretne váltani a magasabb életszínvonalat biztosító munkákhoz.
Elektrotechnikus a szalag mellett
Tibor tavaly decemberben kezdett dolgozni az angliai szendvicsgyárban, és bár idén februárban családi okok miatt hazajött, lehet, hogy hamarosan újra kint folytatja, mert azóta is hívják vissza. Gyakorlatilag bármikor beállhat újra a futószalag mellé. A most 60 éves férfinek középfokú elektrotechnikus végzettsége van, és Magyarországon az elmúlt években a Nokia-gyárban, majd annak leépülése után a Flextronicsnál dolgozott a szalag mellett (ezek azok az összeszerelő üzemek, ahol mobiltelefonokat és egyéb műszaki berendezéseket raknak össze).
Mivel beszélt alapszinten angolul, 2012-ben Zalaegerszegről angol toborzók csábították a szigetországba, ahol mobiltelefon-javítással foglalkozott, vagyis a szendvicsgyár már nem az első kinti munkahelye. Életkora miatt kint soha semmilyen megkülönböztetést nem érzékelt, azt mondja, mindig ugyanúgy számoltak vele, mint a fiatalokkal.
2 másodperc/szendvics
„Keményen kell dolgozni, de bírható a tempó, és aki igyekszik, azt nagyon megbecsülik. A futószalag mellett állni nem mindig könnyű, van úgy, hogy éjfélkor kezdődik a műszak, és hajnali kettőkor egyetlen sorról már 4 ezer szendvics jön le, az üzem pedig gyakran 16 soron ontja magából a szendvicseket. A norma magas, és tartani kell az egész műszakon keresztül, amely alapból 8 órás ugyan, de ha van megrendelés, és a vezető azt kéri, hogy 4 túlórát dobjon rá mindenki, akkor nem illik visszautasítani” – mondta a hvg.hu-nak. A munka végletesen ki van porciózva. Egy ember egész műszak alatt például nem csinál mást, minthogy a négyszögletes szendvicskenyereket két háromszögűre hasítja, aztán van, aki vajaz, és van, aki – részletesen elmagyarázott szabályok és mennyiség szerint – az uborka- vagy szalámikarikákat rakja a szendvicsbe.
Az angol vezetés azt díjazza, ha valaki keményen odateszi magát. Tibor nem utasította el a túlórákat, vállalt éjszakai műszakokat, sőt szenteste és szilveszterkor is szendvicset gyártott, és erre nagyon vevők voltak a főnökei. A túlórákért, és minden extra munkáért különpénz, illetve nagyobb órabér jár, ünnepnapokon például 7-10 font között lehet keresni óránként, ami azért fontos, mert egyébként csak a 6,6 fontos (mostani árfolyamon 2800 forintos) minimálbért kapják a munkások.
A szendvicsgyárban egyébként „igény szerint” foglalkoztatják őket, vagyis rendelkezésre kell állniuk, és sms-ben rendelik be őket dolgozni. Ha például jöhetnek a délutáni műszakba, akkor arról jellemzően aznap reggel értesítik őket. Ilyenkor nem tanácsos nem felvenni a munkát, az nagyon nem jó pont. Ha valamiért nem tud bemenni dolgozni, akkor telefonon előre kell jeleznie, és ezt alapvetően el is fogadják a főnökök, de ha ez sokszor előfordul, akkor szívbaj nélkül megválnak a munkástól.
Ugródeszkának jó a "szendvics-összeszerelés"
Tibor azt mondja, hetente nettó 180-200 fontot (75-85 ezer forintot) tudott keresni a szendvicsgyárban, amiből 70-et fizetett ki a szállásért, és 12-t a buszbérletért, amelyet a munkába járáshoz kellett megvennie. A maradékból ő félre tudott tenni, de úgy látja, sokan esnek abba a csapdába, hogy péntektől péntekig élnek, elköltik a pénzt, vagyis nem tudnak spórolni a bérükből.
Szerinte egyébként a szendvicsgyári munka ugródeszkának kiváló, ha az ember fél-egy év alatt megtanul jól angolul, és már átlátja a helyi viszonyokat, akkor fel tudja deríteni a jobban fizető álláslehetőségeket is, tehát nem kell élete végéig szalámikarikákat pakolnia a végeláthatatlan szendvicsfutószalagra. Ő például sofőr állásokkal próbálkozik, mert ehhez megvan a képzettsége és gyakorlata, és ez Angliában jól fizet, de nagyságrendekkel könnyebb ott a tűz közelébe kerülnie, mintha itthonról próbálkozna.
Építész a szendvicsgyárban: egy igazi "csókos" magyar
Múlt év decembere óta dolgozik a London melletti szendvicsgyárban Tivadar, a 29 éves építész. Saját bevallása szerint is “csókos munkát” végez, a szállítmányozás előkészítésén dolgozik. “Ez nem az a sormunka, amibe amúgy bele lehet őrülni, ehhez az eszemet is használni kell” – mondja a nyelvtanulás miatt érkező, eredeti szakmája szerint építész. A munkafolyamatot is magának oszthatja be, lényeg, hogy a feladatok végére érjen.
Egy budapesti tervezőcégnél dolgozott, amikor kapott egy amerikai álláslehetőséget, amihez viszont jobban kellett volna tudnia angolul. Bár másfél éven át már tanulta a nyelvet, úgy gondolta, rádob még három hónap helyszíni gyakorlatot is, majd irány az USA. Az interneten talált szendvicsgyári munka jó lehetőségnek mutatkozott, mert stabil, folyamatos munkát kínáltak, ami a kezdeti időnkénti rendszertelenség ellenére alapvetően azért be is jött.
A szendvicseket heti öt napon át, nyolcórás műszakokban gyártják, Tivadar munkája ettől eltérő, ő heti hat napon át napi kilenc órában készíti elő a szállítmányozást, így havi 1300-1500 fontot tehet zsebre (ez mostani árfolyamon 550-640 ezer forintnak felel meg), ami “az itteni bérezés alja, a minimálbér ezért a munkáért”. Azt is hozzáteszi azonban, hogy a budapesti diplomás bére négyszeresének felel meg ez az összeg. Ebből sokat elvisz az étkezés és a lakás (ő havi 340 fontot fizet a lakhatásért), de félretenni is tud.
Meddig marad Angliában a szendvicsgyárban? Az eredeti terv persze felborult, hiszen a tervezett három hónap már tavasszal lejárt, és Tivadar még mindig ott van. Időközben az amerikai munka lehetősége köddé vált, s közben – igaz, egyelőre nem szerződés formájában, hanem csak szóban – csoportvezetői beosztást kínáltak neki, amihez feltehetően vastagabb boríték is tartozna. Az is inkább a hosszabbításra bírja, hogy a közeli jövőben várhatóan több magyar is érkezik a gyárba, és tapasztalataival sokat tudna nekik segíteni a legnehezebb első időkben.
A munka ugyanis, amit vendégmunkások többsége végez, kimerítő, elmesélése alapján a magyarok többsége éjszakai beosztást kap – amire ugyan pótdíjat fizetnek –, és jellemzően a szendvicsgyártó soron dolgoznak. Heti öt napot dolgoznak, de ehhez még egyet felvehetnek.
A gyárban amúgy is tetten érhető, hogy bizonyos munkafajtákra egész nemzetek ráálltak, úgy fest, a magyaroknak ez jutott. Ez a legkeményebb, monoton, nagyon megviseli a dolgozó hátát, gerincét, “ebben könnyen meg lehet zakkanni”. A másik véglet a minőségellenőrzőké, “nekik jószerivel kézbe sem kell venni semmit, az övék igazi luxusmunka”. A gyárban indiaiak, pakisztániak, lengyelek, baltiak, románok, oroszok, pár olasz, albánok, ghánaiak dolgoznak. Tivadar szerint a lengyelek és az albánok a leginkább megbízhatóak, ghánaiak “intelligensek”, a románokhoz nagy türelem kell.
"Itt nem szabad megragadni"
A szendvicsgyárban tavaly december elseje óta dolgozó Borbálának az a bizonyos “luxusmunka” jutott, azaz minőségellenőrző, de időnként random módon beáll a "szendvics-összeszerelő" sorra is. Tivadarhoz hasonlóan ő is az angol nyelvtudását tervezte pallérozni, elsősorban ezért jelentkezett a toborzó ügynökségnél.
Bár saját bevallása szerint sem rossz pénz a heti 250 font (106 ezer forint), amit kap, ebből megtakarítani is tud, mégis úgy gondolja, hogy “itt nem szabad megragadni, mert nem nagyon lehet fejlődni”. A hazaköltözés azonban egyelőre nem reális alternatíva: “nem most vannak azok az idők, amiket otthon szeretnék megélni”. Addig marad, amíg van munka, tud pénzt keresni, a szendvicsgyárat azonban messze nem tekinti állandó megoldásnak, ha talál jobb munkát, nem sokat fog hezitálni. Most végez egy nyolchetes minőségellenőrzői tréninget, aminek egyelőre a felén van túl. “Ha ezt befejezem, az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve, kedvező ajánlat esetén azért mégiscsak megfontolnám a hazatérést.”
Munkatársai között ugyan vannak angolok is, de túlnyomó többségben indiaiakkal és oroszokkal dolgozik együtt. A munkaidő alapvetően nyolc óra, de “ez nem is mindig jön ki, előfordul, hogy hamarabb elfogynak a rendelések”. Ugyanakkor a gyár +/-2 órával tologathatja a munka kezdetét, a munkaszervezéstől függően. Túlórázni természetesen lehet, meg hétvégézni is, “de nem nagyon akar senki, mert szinte az egész többletpénzt elviszi az adó”.
| Lakhatás |
Tibor egy olyan szálláshelyen lakott, amelyet a munkáltató szervezett a dolgozóinak. A puritánul berendezett, kisméretű szobákban kettesével helyezték el őket, összesen nyolcan osztoztak a fürdőszobán és a konyhán – többségük magyar volt. A gáz és a villany egyaránt „feltöltős” rendszerben működött, és a „landlord”, vagyis az ingatlant kiadó főbérlő képviselője sosem töltött fel rá 3-4 napnál tovább elegendő pénzt. Amikor a meleg víz kifogyott, nekik, az albérlőknek kellett újra kérniük a feltöltést. Borbála lakótársai románok, lettek és “egy afrikai hölgy, aki néha megjelenik”. Már a második albérletben laknak. Egy 5 szobás ház egyik – fürdőszobás – szobájáért heti 65 fontot (úgy 27 ezer forintot) kell kicsengetnie. A munkahelyre jutást saját forrásból kell megoldani, azaz a szendvicsgyár nem száll be a tömegközlekedés díjába, így gyakran előkerül a bicaj. Heti béréből Borbála ezzel együtt is tud félretenni, amit bankban parkoltat. Azon a környéken, ahol Tivadar jelenleg lakik, havi minimum 300 fontért lehet tető a feje felett, neki 340-ért (145 ezer forintért) sikerült találni – ez is több, mint az itthoni bére volt. Igaz, kissé húzós a környék, nemrégen a ház előtt megkéselték az egyik lakótársát. Iraki és litván “kollégákkal” lakik együtt, korábban magyarokkal együtt bérelt, de hamar kiderült, hogy abban a leosztásban ugrik a nyelvtanulás, hiszen nyilván magyarul beszélnek egymással. Eddig félretett pénzéből épp most tervez beiratkozni egy nyelviskolába. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
