Gazdaság hvg.hu 2015. július. 30. 10:34

Havi 1,2 millióért ült be az MNB felügyelőbizottságába Papcsák

Papcsák Ferenc 300 ezer forinttal többet kap az MNB felügyelőbizottsági elnökeként, mint parlamenti képviselőként.

Papcsák Ferenc volt zuglói fideszes polgármester, aki a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát vezeti júliustól, 1,2 millió forintot keres a jegybankban – írja a Blikk. Papcsák fizetése így 300 ezerrel több lesz még annál is, ami parlamenti képviselőként megilleti.

Papcsáknak ráadásul a jegybankba havonta egyszer is elég lehet bemennie, ugyanis egy hónapban egyszer ül össze a felügyelőbizottság, vagyis túl sok elfoglaltságot nem jelent. Egy volt felügyelőbizottsági tag ráadásul azt mondta a lapnak, hogy amióta Matolcsy György a jegybank elnöke, a bizottság érdemi tevékenységet sem tudott végezni.

A Blikk próbálta ugyan elérni Papcsákot, de mint kiderült, egy nappal az alakuló ülés után elutazott külföldre szabadságra.

A jegybanktörvény értelmében a felügyelőbizottság többi tagjai fejenként (négy tagot juttatott be a parlament, három kormánypártit – egyikük Papcsák – és egy ellenzéki jelöltet) havi bruttó 800 ezer forintot kapnak.

MTI / Honéczy Barnabás
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.