Gazdaság hvg.hu 2015. július. 23. 12:15

A kormány oszt egy kis zsebpénzt az autóhiteleseknek is

A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az erdélyi Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon.

A kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek Varga Mihály szerint. A devizában nyújtott gépjármű- és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.