Gazdaság MTI 2015. július. 21. 06:09

Újabb történelmi mélypontra készülhetnek Matolcsyék

Az elemzők véleményének az átlaga szerint a monetáris tanács kedden további 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,4 százalékra viszi le az alapkamatot.

Várhatóan ismét kamatot csökkent ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, legalábbis a Reuters hírügynökség által a napokban megkérdezett 19 szakértő döntő többsége ezt jósolta a múlt héten. Az MNB március óta rendre 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, hogy segítse a kormányzat gazdaságélénkítő lépéseit.

Az elemzők véleményének az átlaga szerint a monetáris tanács kedden további 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,4 százalékra viszi le az alapkamatot.  

A Reuters által július 13-16. között megkérdezett 19 szakértőből négyen arra számítottak, hogy az MNB kedden ismét 15 bázispontos kamatcsökkentésről határoz. A többség – 12 szakértő – kisebb, 10 bázispontos csökkentést vár, hárman pedig úgy vélték, hogy a jegybank már nem változtat a kamatszinten, miután azt március óta már négyszer mérsékelte. 

Londoni pénzügyi elemzők a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülése előtt úgy vélték, hogy a görög kormány és a hivatalos hitelezők között létrejött megállapodás enyhítette a görög válság átgyűrűző kockázatait, és ez lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ismét csökkentse alapkamatát. 

A citybeli előrejelzések ugyanakkor eltérnek a várható újabb enyhítés mértékében: egyes elemzők 0,10, mások 0,15 százalékpontos kamatcsökkentést várnak kedden. Vannak olyan prognózisok, amelyek nem zárják ki az augusztusi újabb kamatcsökkentést, de ez sem teljesen konszenzusos várakozás. 

A mai kamatdöntő ülés az első alkalom, amikor a monetáris tanács új tagja, Báger Gusztáv is részt veszt a döntéshozatalban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.