2015. július. 21. 14:19 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 21. 15:40 Gazdaság

1,2 millió új pilóta és technikus kell 2035-ig a Boeing szerint

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó szerint a következő húsz évben 1,2 millió új pilótára és karbantartó technikusra lesz szüksége a légügyi szektornak.

2035-ig a légitársaságok 38 ezer géppel növelik flottájuk méretét, ezek üzemeltetéséhez 558 ezer pilótára és 609 ezer karbantartóra lehet szükség, ez 4 százalékkal haladja meg a 2014-ben készített előrejelzésben szereplő számokat – közölte a Boeing.

A legtöbb új pilótára (226 ezerre) az ázsia-óceániai térségben lesz szükség, a második helyen Európa és Észak-Amerika áll 95 ezres pilótaigénnyel.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.