Gazdaság 2015. június. 25. 13:25

Összeomlik Görögország? - percről percre

Megfeneklettek a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között, nagyon közel vagyunk a görög összeomláshoz, ha nem egyeznek meg. A hitelezők keményebb intézkedéseket várnak, a kormány szerint pusztító lépéseket kérnek tőle. Csütörtökön délelőtt világossá vált, hogy nincs megállapodás, új javaslatok születtek, délután jön az Európai Unió kormányfőinek csúcstalálkozója, és nem lehet megjósolni, hogy ez segíthet-e még a görögökön.

Most érkezett

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Az Európa Tanács elnöke, Donald Tusk azt mondta, hogy a menekültek önkéntességen alapuló befogadása csak akkor hiteles, ha precíz és jelentős ígéreteket tesznek az ezt követelők legkésőbb július végéig. Előzőleg Orbán Viktor is azt mondta, hogy a menekültek befogadására vonatkozó kötelező kvóták helyett önkéntességet akar.

A görög miniszterelnök próbálja elérni, hogy ma este legyen még egy tanácskozás az euróövezeti vezetőkkel a Financial Times értesülése szerint.

A nyugdíjasok megszorításában és az áfaemelésben – árulta el a tárgyalásokon részt vevő európai biztos. Már napok óta ez a két problémás pont ismétlődik a nyilatkozatokban, így mára meglehetősen unalmas információvá vált.  

Az Eurogroup elnöke azt mondta az újságíróknak, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll Görögország számára, hogy ma elfogadja a nemzetközi szervezetek javaslatait. Eszerint a tárgyalások azért szakadtak meg, mert a görög kormány vonakodik. Reggel ezekről a javaslatokról azt üzente a sajtóban, hogy a hitelezők zsarolják Görögországot, és pusztító intézkedéseket várnak el.

A görög pénzügyminiszter nagy vitákról számolt be a sajtónak, és azt mondta, folytatódnak a tárgyalások. Azt nem mondta, mikor.  

Mára ennyi. Görögország és a szervezetek folytatják a munkát. A Eurogroup később csatlakozik, nem ma.

Ezt írta a Twitteren a finn pénzügyminiszter. Magyarán, az euróövezet pénzügyminisztereinek találkozója véget ért, és nincs megállapodás.

Közben kiderült: szombaton reggel folytatják. Tíz napon belül ez már az ötödik válságtanácskozás lesz.

Ilyen nyilatkozatot adott Alexisz Ciprász, ahogy megérkezett az EU-csúcsra. Végül is Európa a nézeteltérésekről és a kompromisszumokról szól - mondta.

Ciprász az EU-csúcson

Miután sokadszorra kútba esett a megállapodás, és éppen elég halvány a remény a görög krízis zökkenőmentes befejezésére, délután négy körül megérkezik az EU-csúcsra Francois Hollande, és kétszer is lenyilatkozza: a görög megállapodás még mindig lehetséges és szükséges.  

Az euróövezet miniszterei azt mondták Görögországnak, hogy jobb javaslatokkal jöjjön vissza, addig a tanácskozást "meghatározatlan időre felfüggesztik" - írja a Guardian.  

Az ülésre érkező Donald Tusk, az Európa Tanács vezetője szerint valóban kritikus volt helyzet a legutóbbi órakban, és még sok munkára van szükség, de végül happy enddel zárul a görög történet.

zöldhasú
Hirdetés