Az európai közszférának alapított hitelminősítőt a Moody’s
Új hitelminősítőt hozott létre az európai közszféra adósságpiacának értékelésére a Moody's Investors Service.
A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni bejelentése szerint a Moody's Public Sector Europe (MPSE) elnevezéssel létrehozott cég az első, amely kifejezetten az európai állami szektorok egyre bővülő adósságpiacának minősítésére összpontosítja tevékenységét.
Az MPSE megalakításának bejelentéséhez fűzött indoklásában a Moody's hangsúlyozta, hogy az Európai Unió tagországaiban működő állami közigazgatási intézmények piaci adósságeszközeinek értéke - a központi kormányokat nem számítva - tavaly 1800 milliárd euró volt, 2,6 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.
A Moody's közölte, hogy hosszú távon is hasonló ütemű bővülési folyamattal számol ezen a piacon.
David Rubinoff, az MPSE vezérigazgatója szerint mivel a banki hitelezés és a kormányzati kiadások továbbra is szűkösek, a Moody's várakozása az, hogy a közszolgáltatásokat nyújtó állami intézmények egyre inkább a tőkepiacokról fedezik finanszírozási igényeiket a következő években.
Az MPSE hétfőn összeállított első előrejelzése szerint az EU legnagyobb gazdaságaiban, Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban a közigazgatási szféra finanszírozási igénye 2016-tól megközelíti az évi 180 milliárd eurót.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.