2015. május. 18. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 18. 15:53 Gazdaság

Meglépte Egyiptom, amit szinte minden befektető akart

Két évre felfüggesztette az egyiptomi kormány az árfolyamnyereségre tavaly kivetett, a befektetők által sokat bírált tízszázalékos adót, aminek következtében az egyiptomi tőzsde referenciaindexe közel 5 százalékot ugrott hétfő reggel.

A vasárnap éjjeli kormányülésen született döntés célja az "egyiptomi pénzpiac versenyképességének megőrzése", valamint "a befektetési klíma vonzóbbá tétele" – közölte Hoszám el-Kávís kormányszóvivő. Hozzátette viszont, hogy az ugyancsak 10 százalékos osztalékadó továbbra is érvényben marad.

Az árfolyamnyereségre tavaly júliusban kirótt, sokat vitatott adó Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő egyik első intézkedése alapján lépett érvénybe, azon megszorítások egyikeként, amelyek a 2011-es forradalom utáni évek alatt kialakult gazdasági válságból voltak hivatott kiutat biztosítani.

Egyiptomi befektetők a múlt hónapban keresetet nyújtottak be az elnöki rendeletet ellen. A kairói tőzsde öthavi mélypontot ért el a szóban forgó adó felfüggesztése előtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.