A kisméretű házaknak mindig is volt piacuk az Egyesült Államokban, igazán azonban csak a 2008-as válságban jöttek rá az emberek, hogy a méret csökkentésével mennyit lehet spórolni. A 2008 előtti 50 évben a házak mérete folyamatos növekedést mutatott, annak ellenére is, hogy a családok átlagos létszáma csökkent.

1967-ben egy dán író, Bodil Graae fogalmazta meg azt az elvet, amire a közös telken fekvő sorházak tervezői is gondoltak: egy gyereknek 100 szülőre lenne szüksége. A trend lassan bontakozott ki Európában, de most már az Egyesült Államokban is egyre kedveltebb. A sorházak támogatói általában azt emelik ki, hogy a gyerekek számára az élet olyan, mint egy állandó közös játszóterezés, de a felnőttek is sokat nyernek azzal, hogy egymás közelében töltik a mindennapjaikat.

A használt konténerekből készített házak divatja szintén Európából terjedt át Amerikába, elsősorban a nyugati partra. A konténereket a tervezésnél úgy lehet rakosgatni, mint a LEGO kockákat, a hátrány viszont egyértelmű: télen nehezen áll ellen a hidegnek, nyáron pedig hajlamos az átmelegedésre.

A passzív – vagyis jelentősen csökkentett rezsiköltségű – házak Svédországból terjedtek el a nyolcvanas évek végétől kezdve, és ma már meglehetősen népszerűek a német ajkú vidékeken, részben már Magyarországon is. Mivel teljesen szigeteltek, a levegőztetést speciális eljárásokkal kell megoldani.

Az első kapszulalakásokból álló házat Tokióban építették fel, 1972-ben – ma nagyrészt lakatlan. A megoldást ma már inkább hotelek építésére használják, de néhány kínai nagyvárosban újabban megint próbálkoznak vele.