Gazdaság hvg.hu 2015. április. 30. 09:21

Szépen hízik a magyar gazdagok vagyona

A 100 legvagyonosabb magyar reálértéken 7 százalékkal több pénzzel rendelkezik most, mint egy évvel ezelőtt. Összesen már 2600 milliárd forint felett diszponálnak.

A Napi.hu hamarosan megjelenő, 100 leggazdagabb magyart tartalmazó listáján szereplők összvagyona megközelíti a 2600 milliárd forintot – ez 160 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. Ez a 6,6 százalékos gyarapodás a KSH által mért tavalyi mínusz 0,2 százalékos fogyasztói árindexet is figyelembe véve azt jelenti, hogy a gazdagok vagyona reálértéken csaknem hét százalékkal nőtt.

Túry Gergely

A rangsort 2011 óta az OTP Bank Nyrt. első embere, Csányi Sándor vezeti, az idei listavezetőt egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Napi.hu. A második helyen tavaly Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, míg a harmadikon az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György állt. Az újság beharangozója szerint a dobogón most változott a helyzet, és a 100-as listára 12 új ember került fel.

Az elitklubba idén már minimum 6 milliárd forintot kellett felmutatni – ez 700 millió forinttal haladja meg a múlt évit, illetve egymilliárddal magasabb a 2013-asnál. A 100 leggazdagabb egyetlen női szereplője továbbra is Kósa Erika.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.