A nemzetgazdasági miniszter a feketegazdaság visszaszorítása kapcsán beszélt erről. Azt is előrevetítette, hogy a jó és a rossz adósokat külön kellene kezelni a jövőben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért című rendezvényen megismételte azt a korábban is hangoztatott tervet, hogy az általa „népbosszantónak” nevezett kisadókat felülvizsgálják, a rendszert szűkíteni szeretnék.
A Portfolió beszámolója szerint a miniszter új elképzeléseket is bedobott, ilyen például, hogy a jövőben megkülönböztetnék a jó és a rossz adósokat, előbbiek kevesebb adóellenőrzésre számíthatnának.
Varga Mihály a feketegazdaság visszaszorítása kapcsán példaként hozta fel a taxisokat, akiknél meg kell majd vizsgálni, hogy az adózásuk rendben van-e, illetve a szükséges tárgyi feltételeknek eleget tesznek-e. Amint arról korábban már szó volt, az online pénztárgépek kötelező használatát hamarosan a taxisokra és a fodrászokra is kiterjesztik.A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.