Gazdaság hvg.hu 2015. április. 28. 15:19

A vásárlók utálják a vasárnapi boltzárat

Az AsiaCenter látogatói 85 százalékának okoz kisebb vagy nagyobb problémát a vasárnapi boltzár. A válaszadók 54 százaléka tudatosan keresi, hogy hol tudná ezek után is elintézni a vasárnapi bevásárlást. Az AsiaCenter hétvégi vásárlói összetételének mintegy negyede a megváltozott szabályozás hatására választja a kereskedelmi központot.

Az AsiaCenter vásárlóinak  85 százalékát kimondottan zavarja az új szabály, 39 százalékuk technikai nehézségként, 20 százalékuk pedig elvi problémaként éli meg a korlátozást – derül ki az AsiaCenter megbízásából a Bucholcz Consulting által végzett közvélemény-kutatás, amely kimondottan a hétvégi vásárlókat szólította meg négy héten át. Topor Csaba, a kutató-tanácsadó cég vezetője szerint a megkérdezettek 27 százaléka azt válaszolta, hogy általában máshová szokott járni, de most a nyitva tartás miatt döntött az AsiaCenter mellett. Húsz százalék több helyre is jár, de az AsiaCenterről tudták biztosan, hogy nyitva van. Több mint 42 százalék gondolja úgy, hogy a vasárnap sokkal kényelmesebb vásárlás szempontjából, mint bármelyik másik nap, ilyenkor nézelődnek, inkább vásárolgatnak, mintsem a szükséges javak beszerzésére koncentrálnak. A válaszadók több mint egynegyede (28 százalék) szerint a vasárnapi bevásárlás családi program, nem helyettesíthető be egyetlen más nappal sem.

Az AsiaCenter kereskedelmi központban 125 ezer négyzetméteren mintegy 550 üzlet található, amelyek nagy része kisebb alapterületű családi vállalkozás, így az új szabályozás után is több mint 450 üzlet tarthat nyitva vasárnaponként.

Topor Csaba elmondta, hogy számok tengerében nem könnyű eligazodni, és egy ilyen mértékű piaci beavatkozás valós hatásának megállapítása még hosszú időt igényel. „Egy hónap távlatából kijelenthető, hogy a szabályozás ugyan sok kereskedelmi egységet hátrányosan érintett, ám ebből néhány piaci szereplő megfelelő szakmai felkészülés, gyors reakció és némi szerencse segítségével képes lehet profitálni.”

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.