Matolcsyék bankalapítási hullámot indíthatnak el
Kötelezővé tenné a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzintézetek számára, hogy a hitelállományuk 15 százalékának megfelelő értékben jelzálogleveleket bocsássanak ki – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint ez bankalapítási hullámot indíthat el.
A forintosítás mintegy 3000 milliárd forint összegű hitelt érint, ennek az összegnek mintegy 15 százalékát, 450 milliárd forint összegű jelzáloglevelet kellene a magyar bankoknak középtávon kibocsátaniuk az MNB elképzelései alapján – mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság BME-n működő ifjúsági szervezete által rendezett konferencián.
Hozzátette, a tervet már vizsgálja az Európai Központi Bank.
A devizáról forintra átkonvertált hitelállomány túlnyomó része 10 évnél hosszabb hátralévő futamidővel rendelkezik, emiatt az átváltást követően jelentősen megnő a forinthitelek és a forintforrások lejárati eltérése és az ebből eredő kockázat is. A legjelentősebb lejárati eltérés a háztartások hiteleinél tapasztalható – tette hozzá.
A helyzet rendezése során az ügyvezető igazgató szerint úgy kell eljárni, hogy célzott eszközzel biztosítsák a lejárati összhangot, azaz hosszú, fedezett forint források bevonására ösztönözzön, emellett az európai uniós szabályozási keretben fenntartható legyen, ne torzítsa túlzottan a piaci versenyt, és lehetőség szerint minimalizálja a szabályozást megkerülő lehetőségeket.
Erre a célra az egyik legjobb eszköz a jelzálogalapú fedezett források, így például a jelzáloglevelek minimum arányának meghatározása a lakossági jelzáloghitel-állományhoz képest – közölte Nagy Márton.
Ma három nagy hazai bankcsoport, az OTP, az UniCredit, és az FHB bankcsoportja rendelkezik saját jelzálogbankkal. Az MNB ügyvezető igazgatója hozzátette, ha a terv megvalósul, várhatóan a többi nagy hitelintézet is létrehozza saját jelzálogbankját. Szerinte egy-egy jelzálogbank megalapítása azonban időigényes, a jelzáloglevelek minimum arányának elérése a bankalapításokat is beszámítva legkevesebb egy és egynegyed évet vehet igénybe.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.