Gazdaság hvg.hu 2015. március. 27. 20:09

Győrnek egymilliárdja van a Quaestornál, de ki sem akarja venni

A győri önkormányzatnak egymilliárd forintja van a Quaestornál, ehhez addig nem nyúlhatnak, amíg az MNB vizsgálata zajlik - írja a Kisalföld az önkormányzeti közgyűlésen elhangzottakra hivatkozva.

A győri önkormányzat egymilliárd forint értékben vett állampapírt a Quaestoron keresztül, és amíg a jegybank hatósági vizsgálata zajlik az értékpapírcég ellen, addig nem nyúlhat a város a pénzhez - mondta Nagy Tamás, az önkormányzat gazdasági főosztályvezetője a pénteki közgyűlésen, válaszolva az MSZP-Együtt képviselőjének, Varga Márknak a kérdésére.

A Kisalföld tudósításában azt írja, hogy a győri egymilliárd már ismert információ, az az újdonság, hogy nem nyúlhatnak a pénzhez. A győri önkormányzatnak ezek szerint nem szóltak a kormány részéről, miközben például a Szijjártó Péter vezette külgazdasági és külügyminisztérium szervezete, a Magyar Nemzeti Kereskedőház még az előtt kivette pénzét, 3,8 milliárd forintot a Quaestortól, hogy az bejelentette a csődjét.

Borkai Zsolt a Parlamentben
Túry Gergely

Borkai Zsolt polgármester azt is elmondta, hogy "jelenleg egyébként sem venné ki a pénzt az önkormányzat, mivel rendkívül kedvező a pénz kamatozása. A kamatfizetés júniusban lesz". A gazdasági osztályvezető pedig egy újabb kérdésre azt mondta, hogy más brókercégeknél nincs pénze a győri önkormányzatnak.

Ebben a cikkünkben összefoglaljuk, hogy a Fideszben már az előtt sejthették, hogy a Quaestor lesz a Buda-Cash és a hungária Értékpapír után következőnek bedőlő értékpapírcég, hogy a cég bejelentette csődjét. Ehhez képest, úgy látszik, nem minden kormánypárti szereplőnek szóltak arról, hogy a Quaestornál tárolt közvagyont mentse ki a cégtől.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?