2015. március. 11. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 11. 11:36 Gazdaság

Milliókat elsíboló rokonainak súgott egy állami hivatalnok

Rokonait segítette területalapú támogatási csaláshoz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dolgozója – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága.

A férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, mintegy 3,5 millió forintot. A csalók az érintett földeknek sem a tulajdonosai, sem a használói nem voltak.

A gyanú szerint az MVH-kirendeltségen dolgozó alkalmazott hozzáfért azoknak a határrészeknek az adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyek után a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett területalapú támogatási igény. Ezeket az információkat kihasználva a rokonok benyújtották támogatási kérelmeiket, s azokra meg is kapták a pénzt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a kapott összegeket a csalók főként lakáshitel-törlesztésre, valamint részvények vásárlására fordították. A NAV szerint az MVH dolgozója ellen hivatali visszaélés, míg a többiekkel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja indult eljárás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.