2015. február. 11. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 11. 13:07 Gazdaság

Elemzők: Újabb kamatvágás jöhet itthon márciusban

Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője emlékeztetett, hogy az MNB a decemberi inflációs jelentésében idén az első három hónapban mínusz 0,1 százalékos éves inflációs rátával számolt, de már a januári adat után is úgy tűnik, hogy az előrejelzés nem állja meg a helyét.

Márciusban már csökkentheti az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa és három-négy lépésben az irányadó rátát a mostani 2,1 százalékról akár 1,5 százalékig vághatja – tette hozzá.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén azt emelte ki, hogy januárban az MNB decemberi inflációs alappályájánál 1 százalékponttal alacsonyabb lett a drágulás mértéke. Ennek nagy része az olajár esésével magyarázható ugyan, de jelentősen mérséklődtek a várakozások is – mondta. Az elemző szintén a jegybanki alapkamat márciusi csökkentésére számít.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?