Gazdaság MTI 2015. január. 22. 10:18

Új autókat vesz a kormány 462 millióból

40 új autót vesz a kormány. Az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, átlagosan 260-400 ezer kilométert futottak, ezért túl sokba került a karbantartásuk. Emiatt döntöttek az új autók beszerzése mellett egy már korábban átcsoportosított összegből – közölte az NGM.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 40, különböző kategóriájú személygépkocsi beszerzését tervezi a kormányzat számára abból a 461,5 millió forintból, amelyet nemrégiben csoportosítottak át erre a célra – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a kormány január 20-i határozatában 461,5 millió forint átcsoportosítását rendelte el az NGM 2014. évi kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványából.

A kormány logisztikai feladatait ellátó KEF az amortizálódott gépjárműpark cseréjének első ütemét valósítja meg közbeszerzési eljárással. A most beszerzendő gépkocsikat előreláthatóan a nyáron állítják üzembe – közölték.

A tárca kifejti: az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, futásteljesítményük magas, átlagosan 260-400 ezer kilométer, ezért megnövekedtek az autók karbantartási, generál-jellegű és váratlan meghibásodásból adódó javítási költségei.

A ráfordítások mellett ezen autók további használata komoly üzemeltetési és üzembiztonsági problémákat is jelent – olvasható a minisztérium válaszában.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.