2014. december. 12. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 12. 13:51 Gazdaság

Szijjártó szerint jól jártunk a stratégiai partner cégekkel

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a stratégiai partnerek jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetgazdasági célok eléréséhez, többek között az export bővüléséhez.

Csaknem 14 ezer munkahelyet hozott létre idén Magyarországon az az 52 vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a hagyományteremtő céllal első alkalommal megrendezett stratégiai partneri fórumon kijelentette: Magyarország közelmúltbeli gazdasági sikerei nem jöttek volna létre a stratégiai partnerek nélkül. 

A szóban forgó 52 vállalatnál átlagosan 65 százalék a magyar beszállítók aránya. A stratégiai partnerek jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetgazdasági célok eléréséhez, többek között az export bővüléséhez - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a kormánnyal stratégiai partnerséget kötött vállalatok képviselői előtt.

A miniszter felidézte: 2010-ben a kormányzat azt a célt tűzte ki, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja. 2014-ben ez kiegészült azzal, hogy sikerüljön minél több innovációs és infokommunikációs kapacitást Magyarországra vonzani. Ezzel összefüggésben a fő cél, hogy az Európai Unióban Magyarországon legyen a legmagasabb egyrészt az ipar hozzájárulása a hazai össztermékhez (GDP), másrészt az export GDP-hez viszonyított aránya.

A harmadik fő célkitűzés, hogy Magyarországon legyen a legmagasabb a térségben az egy főre jutó közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) - mondta.

Szijjártó Péter kifejtette: a stratégiai partnerek segítségével Magyarországnak sikerült megdöntenie két, eddig megdönthetetlennek hitt dogmát. Az egyik, hogy csak új munkahelyek teremtése nélkül lehetséges a kilábalás a gazdasági válságból (jobless recovery), a másik, hogy egyszerre nem lehet munkahelyeket teremteni és fegyelmezett költségvetési politikát folytatni.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke kijelentette, a kormányzat szeretné megteremteni Magyarországon a térség leginkább befektetőbarát üzleti környezetét. Oliver Schatz, a Bosch német nagyvállalat budapesti központjának vezére elmondta: az, hogy a Bosch igazgatótanácsa stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormánnyal, azt jelzi, hogy a német vállalat hisz Magyarországban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.