Indulhat a Széchenyi Hitelszövetkezet ügyfeleinek kártalanítása
Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét. Ez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt – közölte hétfőn a jegybank.
Szombaton lépett hatályba az MNB határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank 2014. november 6-án tette közzé erről szóló határozatát, amely a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá.
Ezután a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását.
Az eljárás megindulása után az Országos Betétbiztosítási Alap a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal – hívja fel a figyelmet az MNB.
A Széchenyi István Hitelszövetkezetnek körülbelül 6 ezer betétese volt, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.