Kedden is hirdette Vámház körúti árverési csarnokát Klapka György az egyik napilapban, ezek szerint még nem sikerült vevőt találnia a zálogházra.
Feltehetően még nem sikerült vevőt találnia Klapka Györgynek a Vámház körúti árverési csarnokra, legalábbis erről tanúskodik a Napi Gazdaságban kedden megjelent újabb hirdetés.
A 86 éves üzletember szeptember elején tette közzé először rendhagyó hirdetését.
Akkor megkérdeztük, hogy milyen gazdasági háttere van döntésének, amire csak annyit nyilatkozott: „86 éves vagyok!”, majd hozzátette, hogy ezzel csak arany, ékszer és antikvitással foglalkozó zálogházától válik meg, így is marad elég tennivalója.
Az értékesítés ötlete nem új keletű, Klapka György már korábban is megpróbált megválni az üzlettől, sikertlenül. Akkor 400 millió forinot szeretett volna ingatlanáért.
Az ajánlat összege nem változott, azonban a vevőknek számolnia kell a félmilliárd forint értékű ékszerállománnyal is, amennyiben továbbra is jelenlegi formájában akarja továbbvinni az üzletet. Azonban a vételár így már közelít az egymilliárdhoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.