Beljebb csalja a forint a külföldieket az ország belsejébe
A jelenlegi euró-forint árfolyam mellett nemcsak a határ menti, hanem az ország belsejében működő kiskereskedők és vendéglátók is profitálhatnak a bevásárlóturizmusból – írja csütörtöki cikkében a Napi Gazdaság.
A külföldiek évente 300-400 milliárd forintot hagynak az itthoni boltokban, ez átlagos háromheti teljes kiskereskedelmi forgalomnak felel meg, tehát valódi növekedést generálhat a bevásárlóturizmus erősödése – mondta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Az OKSZ főtitkára szerint egyébként a 300 forintos euró a lélektani határ, efölött erőteljes a bevásárlóturizmus. Hozzátette, nagy kérdés, hogy a 300-as szinten túli tartománynak mekkora az úgynevezett hatósugara, vagyis a külföldiek például 315 forint mellett mennyire hajlandók beutazni az ország belsejébe.
A korábbi 310-es szint mellett már a fővárosi plázákat ostromolták a Szlovákiából érkezők, és a külvárosi bevásárlóközpontokban sem volt ritka a külföldi rendszámú autó – mondta.
Hosszabb távon természetesen nem feltétlenül jó a gyenge forint – szögezte le Vámos György –, hiszen a kiskereskedelemben nagy az importtermékek aránya. Tartós 310 forintos euró mellett októberre már a fogyasztói árakban is megjelenik a gyenge forint, ez pedig negatívan hat a fogyasztásra éppen abban az időszakban, amikorra az elemzők amúgy is gyenge kiskereskedelmi adatokat várnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.