2014. július. 16. 14:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 16. 14:42 Gazdaság

Kezdődhet a bedöntött takarék betéteseinek kártalanítása

Hatályos a jegybank határozata, amellyel visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét. Kezdődik a takarék felszámolása és a betétesek kártalanítása.

Kedden hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozata, amely visszavonta a legnagyobb magyar takarék, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét – közölte az MNB. A közlemény szerint ezt követően a jegybank által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok rövidesen kezdeményezik az intézmény felszámolását.

Miután megjelenik a Cégközlönyben az ezt elrendelő bírósági végzés, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. veszi át, és igény esetén a likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosítottakat és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján.

A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya 2014. június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet, mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése ugyanakkor 2014. május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem. A takarékszövetkezeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – prudenciális szempontból összességében stabil – írja a jegybank.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 07. 18:18

Fekete-Győr: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Organikus összeomlás vagy új stratégiai cél felé tart a Momentum? Fekete-Győr András azt javasolja, el se induljanak a 2026-os választáson. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, ez egyszerre vezethet rendszerváltáshoz és a Momentum túléléséhez is. Szerinte azt kell eldönteni, hogy a probléma vagy a megoldás része akarnak lenni. A volt elnök beszélt arról is, mit tehetnének most más ellenzéki pártok és mit tesz ő, ha a terve kudarcba fullad.