A magyar televízió előfizetők többsége nem érdeklődik kedvezőbb lehetőségek iránt, így benne ragad a drágább előfizetésekben. A leggyakoribb hiba, hogy a hűségnyilatkozat lejárta után a felhasználó nem újítja meg a szerződést, vagy nem keres olcsóbb előfizetéseket. Pedig néhány perc befektetett idővel akár évi 30-40 ezer forintot is lehetne spórolni – állítja az Internetet.hu friss elemzése.
A távközlési árösszehasonlító oldal szerint az előfizetés típusától, a csatornák számától, illetve a külső és beltéri egység költségeitől függően Magyarországon a tévéért jellemzően havi 1000–5000 forintot fizetnek az előfizetők. A csupán 4-10 csatornát kínáló (vagy közszolgálati) csomagok a legolcsóbbak, kábeltévét már 700 forinttól, műholdas tévét már ezer forinttól, az új tévézési élményt nyújtó IPTV szolgáltatásokat pedig már 1400 forinttól meg lehet rendelni. A hazai szolgáltatókra jellemző, hogy a legtöbb nézőt érdeklő csatornák többségét csupán a nagyobb csomagokban teszik elérhetővé, ezzel is arra sarkallva őket, hogy a drágább előfizetéseket válasszák.
A 60-100 csatornát magában foglaló csomagok között már nagyobb árbeli eltéréseket észlelhetünk. A legolcsóbb műholdas csomagok mintegy 3000 forinttól, a kábeltévé 4000 forinttól, az IPTV szolgáltatások pedig 5200 forinttól érhetők el. Igaz, ez utóbbi szolgáltatás csak internetes előfizetéssel együtt rendelhető meg. A legdrágább tévé előfizetések 7000 forint körül mozognak.
„Az előfizetők gyakran olyan csomagokat rendelnek meg, amelyeket nem tudnak kihasználni. Mivel csak néhány ezer forinttal drágább, megvásárolják akár a 100 csatornás csomagot is abból a megfontolásból, hogy egyszer biztosan szükség lesz a kisebb csatornákra is. A másik gyakori hiba, hogy az egyes távközlési szolgáltatásokat nem kedvezőbb árú csomagokban, hanem külön-külön rendelik meg.” – magyarázza Solt Ádám, az Internetet.hu távközlési szakértője.
Az NMHH 2013-as adatai alapján 3,2 millió tévé előfizetés van Magyarországon. Bár a kábeltévé és az új technológiás IPTV aránya folyamatosan nő, a legelterjedtebb előfizetési forma még mindig a műholdas, 918 ezer előfizetővel. A szolgáltatókat tekintve a legtöbb előfizetővel a UPC rendelkezik (26,7 százalék), ezt követi a Magyar Telekom (23,2 százalék) és a DIGI (23,1 százalék).
„Bár lassú az átrendeződés, a hagyományos televíziós szolgáltatáshoz képest a teljesen újfajta élményt nyújtó IPTV szolgáltatás népszerűségének folyamatos növekedése várható. Ahogy megjelennek az újabb és újabb televíziók, úgy válnak egyre olcsóbbá, és így elérhetőbbé a régebbi típusú, de jó minőségű HD készülékek, amelyekre már érdemes IPTV-t rendelni. A jövő azoké a szolgáltatásoké, melyek lehetőséget kínálnak a műsor megállítására, visszatekerésére, újraindítására, melyek képesek a kép a képben funkcióra és nyelvválasztási lehetőséggel is rendelkeznek. A hagyományos televíziószolgáltatások erre nem képesek” – tette hozzá Solt Ádám.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.