A NAV is kopogtathat a sikertelen képviselőjelölteknél
Vissza kell fizetniük az egymillió forintos kampánytámogatást azoknak a jelölteknek, akik 2 százaléknál kevesebb szavazatot gyűjtöttek a választókörzetükben.
Vissza kell fizetniük a kampány finanszírozására felvett egymillió forintos állami támogatást azoknak az egyéni képviselőjelölteknek, akiknek nem sikerült legalább a leadott érvényes szavazatok 2 százalékát összegyűjteniük, a pénzt végső esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajthatja be – hívta fel a figyelmet a Privátbankár pénzügyi portál hétfőn.
A feltételek szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a választókerületi eredmény jogerőre emelkedését követő napon értesíti a Magyar Államkincstárt, amely a jelölt befizetési kötelezettségéről határozatot hoz. Ha a jelölt ezt az előírt határidőre nem teljesíti, akkor a kincstár a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál kezdeményezi a tartozás adók módjára történő behajtását.
A pártfinanszírozás terén ugyanakkor nyertek a jelölőszervezetek. A törvény értelmében ugyanis az a párt, amely legalább 27 egyéni választókörzetben jelöltet tudott állítani, már 149,2 millió forintos támogatásra volt jogosult, amely az eredménytől függetlenül visszafizetési kötelezettség nélkül a kampányra volt fordítható. Az 54 helyen képviselőt indító párt 298,5, a 80 helyen indulni képes pártok 447,7, míg a valamennyi parlamenti választókörzetben elindult nagy pártok 597 milliós kampánytámogatást kaptak a kincstártól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.