2014. február. 28. 13:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 28. 13:19 Gazdaság

Sokat költöttek a náci aukción

Tetemes áron, jutalékkal együtt 64 850 dollárért (14,7 millió forint) kelt el Los Angelesben aukción a Mein Kampf egy Adolf Hitler által dedikált kétkötetes példánya.

Az 1925-ben megjelent első, illetve a rá egy évre kiadott második kötetet az interneten bocsátotta árverésre a Nate D. Sanders aukciósház, amely szerint Hitler Josef Bauernek, az NSDAP náci párt egyik első tagjának, az 1923-as müncheni Sörpuccs egyik résztvevőjének, későbbi bizalmasának adta karácsonyi ajándékként – vélhetően a kötetek megjelenések évében – a Mein Kampfot. A csütörtökön zárult liciten 20-25 ezer dollárt vártak a kétkötetes kiadványért, amelyre a ház tájékoztatása szerint tizenegyen tettek ajánlatot.

Ugyanezek a könyvek 2012-ben 25 ezer dolláros összegért keltek el a Bonhams egyik londoni aukcióján.

Az online aukción eladásra kínálták Albert Speer, Hitler építésze és fegyverkezési minisztere bőrkabátját is, amelyet a szövetséges haderők egy meg nem nevezett katonája vett magához a második világháború végén. Az 5000 ezer dolláros kikiáltási áron piacra dobott és végül 10 ezer dollárért eladott felöltő eredetiségét egy Speer nevére kiállított számla tanúsítja.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.