2014. február. 19. 19:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 19. 19:47 Gazdaság

VM-államtitkár: a földtörvény akkor is életbe lép, ha Brüsszelnek nem tetszik

A vidékfejlesztési tárca állami földprogramért felelős államtitkára szerint a földtörvény május 1-jén akkor is hatályba lép, ha az unió nem üti rá a pecsétet.

Az MTI-nek a hetilap által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban Bitay Márton kijelentette: "az uniós agrártámogatások összege több ezermilliárd forintra rúg. Mi azt szeretnénk, ha ezt mind a magyar gazdák kapnák". Hozzátette: olyan törvényt kellett alkotni, amely egyetlen négyzetméternyi földet sem enged át a spekulánsoknak, miközben egyetlen fillérnyi közösségi forrástól sem esik el az ország. Az államtitkár szerint az volt a fő szempont, hogy az adott gazda helyben lakik-e és földművesnek számít-e. 

"A földtörvény megalkotásánál jól működő uniós példákat vettünk alapul. A dánok is megküzdöttek a saját törvényükért, sok vita és jogi eljárás után mégis elérték, hogy nem szántják német traktorok a dán határt" - mondta. Annak firtatására, hogy miután az osztrák agrárminiszter elállt attól, hogy az unió agrárminisztereinek tanácsa vegye napirendjére a magyar földtörvényt, Fazekas Sándor miniszter hajlandó lesz-e találkozni osztrák kollégájával, azt válaszolta: "amíg az a kérés, hogy az osztrákok is vásárolhassanak Magyarországon termőföldet, nincs miről tárgyalni".

Elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt, és amennyiben arra a következtetésre jut, hogy az nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében – közölte szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.