Pénzbírságot szabott ki a magyar államra a Fővárosi Törvényszék
Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
A bíróság a pénteki tárgyaláson megállapította, hogy az alperesek, köztük a magyar állam elmulasztotta a védekezés előterjesztésére vonatkozó határidőt, valamint, hogy az alperesek mulasztása nemcsak az "eljárás elhúzódására irányul, hanem azt is eredményezi".
Bene Lajos bíró kiemelte: az alperesek – a magyar állam mellett a Magyar Posta, a TakarékBank, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete – azzal, hogy elmulasztották a védekezés előterjesztésére megszabott határidőt, megfosztották a felperes OTSZ-t attól, hogy az azokban foglaltakkal kapcsolatban érdemben nyilatkozni tudjon a pénteki tárgyaláson.
Az ügy tárgyalása április 18-án folytatódik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.