Varga: fontos megfelelő szerepet adni az országhoz lojális bankoknak
A magyar állam a közeljövőben nem akarja megvenni a Raiffeisen Bank magyarországi leányvállalatát – erősítette meg a nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott válaszában. Varga Mihály szerint a kormány kizárólag olyan befektetéseket támogat, amelyek „megtérülnek az ország és lakói számára”, fontos ugyanakkor, hogy a bankszektorban a Magyarországhoz lojális hitelintézetek megfelelő súlyban szerepet kapjanak.
Varga Mihálynak Scheiring Gábor független képviselő, az Együtt-PM tagja tett fel írásbeli kérdést arról, hogy változik-e valamilyen mértékben a bankszektorban lévő állami tulajdon.
A külföldi tulajdonú magyarországi leánybankok turbulencia esetén nem magyar vállalatként, hanem a külföldi anyacég háttérországaként, vésztartalékaként viselkednek – fogalmazott válaszában a miniszter azzal kapcsolatban, hogy az érintett bankok a válság idején jelentős mennyiségű forrást vontak ki az országból. Szerinte a „válság hazai elmélyüléséhez vezető deviza alapú hitelezést is a külföldi tulajdonú bankok honosították meg Magyarországon, 100 százalékban a magyar lakosságra hárítva az ehhez kapcsolódó árfolyamkockázatot”.
Varga Mihály a bankok szemére veti azt is, hogy a válság idején szinte felfüggesztették az itthoni vállalatok hitelezését, többnek a hitelszerződését is felmondták, és a felvett kölcsön azonnali visszafizetését követelték tőlük.
A magyar gazdaságnak kiemelten fontos, hogy a bankszektorban megfelelő súlyban szerepet kapjanak az ország gazdaságához lojális hitelintézetek – olvasható a miniszter válaszában.
Varga Mihály a konkrét lépések között említette, hogy részesedést vásároltak a Széchenyi Bankban és a Gránit Bankban. Mindezt annak szellemiségében, hogy „az adófizetők pénze megfelelő módon hasznosuljon”.
Az állam ugyancsak fontos tulajdonosi pozíciót szerzett a takarékszövetkezeti szektorban, mert „a takarékok szerepe a mérlegfőösszeg alapján számított súlyukat lényegesen meghaladja több fontos üzletágban”. Az állam itt viszont csak átmeneti jelleggel szerez tulajdont, amelyet a rendszer átalakítására, modernizálására kíván felhasználni – tette hozzá.
A Raiffeisennel kapcsolatban a miniszter annyit válaszolt, hogy annak magyarországi leányvállalatát az állam a közeljövőben nem akarja megvásárolni.
Varga Mihály más bankot nem említett válaszában, illetve újabb konkrét felvásárlási tervet sem.
A Raiffeisen Bank International AG január 8-án közölte, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi leánybankjától. Részletek itt olvashatók.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.