Szegedi 1-es villamos: 126 milliós kötbér jár a szegedi önkormányzatnak
Összesen 126,8 millió forintos kötbért és annak kamatait kell kifizetnie az önkormányzatnak a szegedi 1-es villamosvonalat felújító konzorciumnak a beruházás csúszása miatt. Ezt Faludi Csaba, a várost képviselő ügyvéd közölte csütörtökön.
A csaknem 30 milliárd forintos költségvetésből, uniós támogatással megvalósuló szegedi tömegközlekedési nagyprojekt egyik legfontosabb eleme volt 1-es villamosvonal felújítása, amit 2009 augusztusában kezdtek el. Teljesen felújították a 8,7 kilométernyi pályát és a peronokat, többsávos jelzőlámpás körforgalmat és egy kisebb kereszteződést is építettek a vonalon. Az A-Híd Építő Zrt., a Szeviép Zrt. és az EuróAszfalt Kft. konzorciuma végezte a kivitelezést.
A város legforgalmasabb villamosvonalán a rekonstrukció első és második ütemét 2009. november 15-re, illetve 2009. december 3-ra kellett volna befejeződni. A beruházás első szakaszán a szerződésben rögzített határidőhöz képest a kivitelező csak 94 nappal később, 2010. március 9-re fejezte be a munkát, a villamosok pedig csak a vágányzár feloldását követően, 2010. május 9-én indulhattak újra.
Az ítélőtábla csütörtöki döntése szerint az önkormányzatnak járó kötbért nem a beruházás teljes összege, hanem a késve átadott Boldogasszony sugárúti villamospálya 634 millió forintos kivitelezési költsége alapján kellett kiszámítani. A konzorciumnak így ennek az összegnek a 20 százalékát – a kötbér mértékének szerződésben rögzített maximumát -, valamint a 2010. március 10-e óta felhalmozott kamatokat kell megfizetnie – közölte az ügyvéd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.