2014. január. 15. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 15. 11:59 Gazdaság

Úsznak a dollárban a kínaiak, de ennek nem örül mindenki

Újabb rekordon Kína devizatartaléka, amely elérte a 3,82 ezer milliárd dollárt 2013 végén, vagyis csaknem 510 milliárddal volt több, mint egy ével korábban - jelentette a kínai jegybank szerdán.

A központi Kínai Népi Bank tájékoztatója szerint a devizatartalékok gyors növekedése tavaly az év második felében ismét felgyorsult, és a harmadik, illetve a negyedik negyedévben átlagosan 160 milliárd dollárral nőtt.

Az adatok közzétételére azután került sor, hogy a napokban a központi vámhivatal nyilvánosságra hozta a kereskedelmi forgalom tavalyi számait, amelyekből kiderült, a többlet megközelítette a 260 milliárd dollárt. Ez az egy évvel korábbihoz képest 12,8 százalékos növekedés.

A működő tőkebefektetések tavalyi 11 hónapos adatai a világ második gazdaságában ugyancsak növekedésről árulkodtak. Január és november között 105,5 milliárd dollárt mutattak, vagyis 5,48 százalékkal többet, mint a 2012 év azonos időszakában.

Az új hitelek állományáról közölt friss statisztika szerint decemberben 482,5 milliárd értékben helyeztek ki hiteleket, ami kevesebb, mint az egy hónappal korábbi 624,6 milliárd. A tavalyi egész éves érték 8,89 ezer milliárd dollár volt, csaknem 688 milliárddal több, mint 2012-ben.

Kína devizatartaléka 1996-ban érte el a 100 milliárd dollárt. Az országnak tíz évébe telt, amíg 2006-ban a Japánét túlhaladó, ezermilliárd dollár értékű tartalékot halmozott fel. A jelenlegi a japán devizatartalék háromszorosa.

A kínai és a külföldi elemzők mindazonáltal nem felejtik el megjegyezni, hogy a hatalmas tartalékok felhasználása, illetve értékük megőrzése komoly gondot jelent a kínai gazdaságirányításnak.

Kína az állampapírok és kötvények meghatározó felvásárlója a világban, azonban ezek a befektetések alacsony bevételeket hoznak. Az amerikai államkötvények tíz éves hozama például mindössze 2,8 százalék volt.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.