Az újabb rezsicsökkentés már a spájzban van
Még januárban döntés születhet az újabb rezsicsökkentésről – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.
Az államtitkár közölte: a rezsicsökkentés 2014-ben az eddigi és esetlegesen más területeken is folytatódik, ahogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök decemberi beszédében egyértelműen jelezte.
Elmondta: a Rogán Antal vezette munkacsoport – amelynek ő és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a tagja – december második felében megkezdte munkáját, jelenleg elsősorban a rezsicsökkentés további lehetséges területeit – villamosenergia, gáz, távfűtés –, az újabb csökkentés bevezetésének időpontját és mértékét vizsgálják.
Fónagy János közlése szerint mindhárom területről a menetrendnek megfelelően január 10. és 20. között kapják meg az elkészült szakmai véleményeket, így a bizottság még januárban javaslatot tesz a kormánynak a rezsicsökkentés újabb, harmadik lépcsőjének területére, terjedelmére, és mértékére.
Az érintett piaci szereplőkkel folyamatos a kapcsolatuk, a magyar energiaszektor szolgáltatóinak válasza megoszlik a kérdésről – mondta az államtitkár, hozzátéve: vannak olyan szolgáltatók, akik a saját munkájuk hatékonyságának javításával, vagy beszerzési piacaik átcsoportosításával alkalmazkodnak a rezsicsökkentéshez.
"Nem titok, hogy vannak olyanok, akik felajánlották a magyarországi üzletrészeiket, folytak, és folynak is ezzel kapcsolatban tárgyalások" – fogalmazott. Van olyan cég is, amely évek óta nemcsak a magyarországi, hanem a teljes európai piaci kivonulást fontolgatja, és a számára gazdaságilag kedvezőbbnek tűnő távol-keleti térségben fektet be – jegyezte meg.
Fónagy János a 2013-ban megkezdett rezsicsökkentést sikeresnek nevezte, mivel az eddig 230-240 milliárd forintot hagyott a családoknál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.