Szocpol, lakástakarék: megváltozik néhány szabály
Több lakásfinanszírozási rendeletet is módosít az a jogszabálytervezet, amely szerdán jelent meg a kormány honlapján.
A lakás-előtakarékosság - azaz a lakástakarékpénztár - állami támogatásáról szóló kormányrendeletben a lakáscélú felhasználás igazolása egészül ki azzal, hogy a pénzügyi lízing kiváltása is lakáscélú felhasználásnak minősül, így azt is igazolni kell.
A lakáscélú - szocpol - támogatási rendelet módosításából arra lehet következtetni, hogy a megelőlegezett szocpolt sokan nem alakították át a gyermek születése után, igazi szocpollá. A jövőben ilyenkor az lesz a szankció, hogy a fiatal házaspárnak kell fizetnie az állam által a banknak fizetett kamatot, költséget és kamattámogatást, a gyermek születése és a szerződés átalakítás közti időre.
A lakáscélú támogatások feltétele jelenleg az, hogy a felhasználásról szóló számlákat be kell mutatni a banknak, amelyre az letörölhetetlen pecsétet tesz. A jövőben azt is rá kell ütni a számlára, hogy milyen lakáscélú állami támogatás igazolására mutatták be.
Előfordul az az eset, hogy a különféle állami támogatást más-más bank nyújtja, például az egyik adja a szocpolt, a másik a támogatott kamatozású hitelt, míg a lakástakarékpénztár a maga - amúgy szintén támogatott - szerződéses összegét adja. Ilyenkor minden hitelintézetnél igazolni kell a pénz lakáscélú felhasználását, amit csak úgy lehet megoldani, ha az első helyen lepecsételt számlát a többi intézmény is elfogadja. A módosítás ezt engedi meg.
Több támogatási rendeletbe is bekerül új fogalomként a nem támogatott személy hiteladós fogalma. Az kerülhet ebbe a pozícióba, aki a támogatásra jogosult személy közeli hozzátartozója, és mint ilyen adóstárssá válik - nyilván ez a banknál biztosítéknak számít.
Csak az vállalhatja el ezt a szerepet, aki máshol nincs már ebben a pozícióban, továbbá nincs kamattámogatott kölcsöne és nem költözik be abba a lakásba, amely után elvállalta a nem támogatott személy hiteladós pozícióját.
Fő szabályként a támogatott forrásból vásárolt használt lakásnál az eladó és a vevő nem lehet közeli hozzátartozó. Egy módosítás ez alól kivételt enged akkor, ha a közös tulajdon megszüntetésével szerzi meg valaki a lakás egészének a tulajdonjogát. Egy feltételt támaszt csak a kormány: a teljes lakás értéke nem lehet több 20 millió forintnál.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.