Felcsút polgármestere: egy trafikom sincs
Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere azt mondja: egyetlen trafikja sincs. A politikus ezt arra reagálta, hogy az LMP szerint 19 trafik van az érdekeltségében.
Egyetlenegy trafikom sincs – reagált Mészáros Lőrinc, Felcsút fideszes polgármestere az Együtt-PM pénteki közleményére.
Szabó Rebeka, az Együtt-PM pártszövetség független országgyűlési képviselője pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez azzal kapcsolatban, hogy 2014 májusa után nem működhet trafik benzinkutak és bevásárlóközpontok területén. Állítása szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségében tizenkilenc ilyen trafik van.
Közleményében azt írta, a kormány korábban olyan szerződéseket kötött a vállalkozókkal, amelyek kimondják, hogy az államnak körülbelül 1,9-4,6 millió forintot kell fizetniük trafikonként, amennyiben a koncessziós szerződés megszűnése nem a trafikos kihágásának következménye.
"Ennek értelmében Mészáros Lőrinc és köre többmilliós kártérítéssel gazdagodik és nemcsak a trafiknyitások, hanem a trafikok bezárásának is egyik fő nyertese lesz" – írta Szabó Rebeka.
Erre a közleményre úgy reagált Felcsút polgármestere, hogy egyetlen trafikja sincs.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.