Gazdaság MTI 2013. november. 20. 17:56

Parlamenti bizottság elé hívná a NAV-botrány kirobbantóját az MSZP

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottsága hívja meg Horváth András egykori adóellenőrt, aki szerint nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Ezt Mesterházy Attila pártelnök közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondta: az MSZP elnöksége felkérte Kovács Tibort, a bizottság szocialista alelnökét, hogy kezdeményezze a korábbi adóellenőr meghallgatását, és remélik, hogy ezt a testület elnökeként Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is támogatni fogja.

Az MSZP emellett benyújt az Országgyűlésnek egy határozati javaslatot, amely szerint azonnali kormányzati intézkedésekre van szükség a Horváth András által megfogalmazott állítások valóságtartalmának feltárására. A szocialisták így szükségesnek tartják megvizsgálni a kiemelt adózóknál alkalmazott adóhatósági gyakorlatot, és azt, hogy kormánytagok, kormányzati tisztviselők vagy országgyűlési képviselők beavatkoztak-e egyedi adóhatósági ügyekbe.

Stiller Ákos

A határozati javaslat szerint a kormánynak minderről december közepéig kellene jelentést készítenie az Országgyűlésnek. Mesterházy Attila az indítványt elküldte Schiffer Andrásnak, a korábban e tárgyban vizsgálóbizottságot kezdeményező LMP frakcióvezetőjének és Rogán Antalnak is.

Egyúttal megerősítette: bár tartalmilag egyetértenek vele, a szocialista frakció tagjai azért nem írták alá az LMP vizsgálóbizottsági kezdeményezését, mert ahhoz a Jobbik-frakció tagjai csatlakoztak, az MSZP pedig korábban elvi döntést hozott arról, hogy alkalmilag sem működnek együtt a radikális párttal. Mint mondta, erről Schiffer Andrást is tájékoztatta.

Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője kedden a Facebookon balféknek nevezte a szocialista parlamenti frakció tagjait, amiért a Jobbik részvétele miatt nem támogatják az LMP kezdeményezését. Mesterházy Attila az ezzel kapcsolatos kérdésre azt mondta: egy pártban kell, hogy legyenek olyan alapelvek, értékek, amelyektől politikai pragmatizmusból sem térnek el. Hozzátette: az MSZP demokratikus párt, sokféle véleménnyel, és személy szerint nem vette sértésnek Czeglédy Csaba szavait.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.