Bevezetik a diplomás gyedet
Újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön.
Négy konkrét intézkedésről döntöttek a gyed extra keretében - mondta Soltész Miklós egy konferencián.
Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.
Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre.
A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.
A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.
A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után (az első három évben eddig sem kellett fizetniük semmit).
Hozzátette, az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak. Soltész Miklós arról beszélt, az intézkedésekkel a kormány célja az volt, hogy megerősítse a gyermekes családokat és további gyermekvállalásra ösztönözzön. Jelezte azt is, az intézkedések kidolgozásakor több európai ország gyakorlata mellett a Népesedési Kerekasztal és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom javaslatait is figyelembe vették.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.