2013. október. 21. 11:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 21. 11:28 Gazdaság

Egy gáztároló miatt csonkítanák meg a versenyhivatalt?

Meg nem erősített információk szerint a stratégiai gáztároló miatt van szükség a versenyhivatal jogkörének korlátozására.

Azért van szükség a Gazdasági Versenyhivatal jogkörének korlátozására, hogy a stratégiai gáztároló gond nélkül átkerülhessen a Magyar Fejlesztési Banktól az MVM-hez – írja az energiafocus.hu meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Az E.ON-tól megvásárolt négy tároló mellé az ötödik ugyanis máskülönben versenyjogi aggályokat vetne föl a portál szerint.

Múlt héten vette tárgysorozatba a parlament gazdasági bizottsága Koszorús László és Bencsik János törvénymódosító javaslatát. Ennek lényege, hogy a „közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített összefonódáshoz” nem kell a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét kérni. Tehát gyakorlatilag egy kormánydöntéssel bizonyos nagy jelentőségű ügyeknél elkerülhető a versenyjogi vizsgálat.

Az energiafocus.hu szerint ilyen jellegű felvásárlás, összefonódás a közeljövőben itthon csak az energiaiparban képzelhető el, így a módosító javaslat célzottja egyértelműen az MVM.

A Fidesz egyik szakpolitikusa a módosítással kapcsolatban a hvg.hu-nak múlt héten azt mondta, hogy a kormány ezzel többek között a nonprofit közműszolgáltatást készíti elő. Amennyiben az állam tulajdonába kerülnek a közműszolgáltatók, akkor meg kell találni azt az optimális üzemméretet, amellyel a nonprofit szolgáltatás a legkevesebb veszteséggel végezhető a fideszes politikus érvelése szerint. A versenyjogi törvénymódosítás a közműcégek összevonását teszi lehetővé, mindemellett az államosítás egyik kulcstörvénye is lehet – mondta. Az energiafocus.hu szerint azonban ez nem állja meg a helyét.

A portál azt írja, az állam ugyan megvásárolta a szőregi létesítmény többségi tulajdonát október elején, ám az az egyszerűség kedvéért a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) nevezte ki ennek kezelésére a fejlesztési miniszter, mivel az MVM az E.ON gázüzletágának megvásárlásával már azt megelőzően hozzájutott négy másik hazai gáztárolóhoz. Az azonban az energiafocus.hu szerint nem lenne logikus, hogy két állami cég külön-külön rendelkezzen tárolói kapacitással, így a cél az, hogy a stratégiai eszköz is az MVM-hez kerüljön át. Ez a lépés viszont azonnal versenyjogi eljárást vonna magával – kivéve, ha a fent említett törvénymódosító javaslat átmegy a parlamenten.

A parlament nem tűzte napirendre a javaslatot, ami jelentheti azt is, hogy a kormány hezitál a beadvány támogatásán. A késlekedésre okot adhat annak mérlegelése is, hogy egy ilyen törvénymódosítás mennyire verné ki a biztosítékot Brüsszelben – írja az energetikai portál.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.