2013. október. 12. 09:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 12. 09:46 Gazdaság

Varga belengette az újabb rezsicsökkentést

A devizahiteles szerződések felülvizsgálatáról, a rezsicsökkentésről és a luxusadóról is beszélt a Népszabadságnak a pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjúban közölte, ha november elejéig nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani saját megoldását.

A napilap szombati számában megjelent interjúban azzal kapcsolatban, hogy november elsején lejár a bankoknak adott határidő, a miniszter azt mondta: csalódás, ahogy a bankok ehhez a problémához hozzáállnak. Nem látjuk az elszántságot, hogy házon belül tényleg meg akarnák oldani a problémát - közölte.

A bankok, ahogy látom, túlságosan sokat nem tettek eddig az ügyfelek érdekében. Nem látom, hogy tömegesen kezdeményeznék a pénzintézetek a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ennél sokkal többet kellene csinálni! Még az árfolyamrés ügyében hozott Kúria-döntést sem vezették át a szerződéseken - fogalmazott Varga Mihály.

Rugalmasak voltunk, nem mondtuk meg például, milyen időhatáron belül kell a devizahiteles terméket kivezetni. A bankszövetség erre sem adott eddig érdemi javaslatot, az időhatárokat kívánják minél messzebb kitolni. November elejéig várunk, ha nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani a saját megoldását - mondta a miniszter.

Varga Mihály arra a kérdésre, reálisnak tartaná, hogy a 2014-es választ előtt legyen még egy újabb tízszázalékos rezsicsökkentés, úgy válaszolt: "el tudom képzelni. A szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra. Még látok tartalékot a rendszerben".

Arról is beszélt, hogy a kormány a jövő héten dönt a luxusadó ügyéről. Mint mondta, szeretnének 35 százalékos adót bevezetni egyes luxustermékekre. Ilyenek lehetnek az ékszerek, a szőrmebundák és a nagy értékű autók is, de más megoldás is elképzelhető.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e reklámadó, közölte, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a 2014-es adótörvény-javaslatban nincs ilyen tétel. "Nem számolunk vele" - mondta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.