2013. szeptember. 18. 16:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 18. 16:36 Gazdaság

Orvosok és tanárok sztrájkolnak Görögországban

Szerdán 48 órás sztrájkba kezdtek a görög orvosok és pedagógusok, tiltakozásul a közszférában tervezett elbocsátások ellen. Az iskolák zárva vannak, a kórházak pedig csak a sürgősségi eseteket látják el.

A sztrájkhoz újságírók, önkormányzati alkalmazottak, adó- és vámhivatali dolgozók is csatlakoztak. 

A munkabeszüntetést a Görögországot hitelező trojka újabb athéni ellenőrző útja elé időzítve hirdette meg a közalkalmazottakat képviselő ADEDY szakszervezeti szövetség. Az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank szakértői azt vizsgálják meg, hogy miképp halad Görögország a segélyprogram fejében megkövetelt reformok végrehajtásával.

A trojka 2010 óta mintegy 240 milliárd eurót hagyott jóvá Görögország számára, de feltételül szabta többek közt a 600 ezer fős közalkalmazotti létszám radikális csökkentését, és kilátásba helyezte, hogy leállítja a részletek folyósítását, ha a közszféra lesoványítása nem halad az elvárt ütemben.

A görög gazdaság hat éve recesszióban van, és az ország hazai össztermékének negyedét elvesztette. A szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy 2014-ben a munkanélküliség 31,5 százalékra növekedhet. 

Májusban 1,38 millióan voltak állás nélkül, a teljes munkaerő-állomány 27,6 százaléka. Ez a legmagasabb ráta az EU-ban. 2009-ben még 10 százalék alatt volt a görög munkanélküliség, de a szigorú költségcsökkentések, illetve adóemelések több munkahely megszűnéséhez vezettek, és a közigazgatásban folyamatos leépítések voltak.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.