2013. szeptember. 03. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 12:10 Gazdaság

Kevesebben, de több bort vesznek

A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.

A borvásárlási szokások alapján kirajzolódnak bizonyos jellemző fogyasztói szegmensek: az idősebb korosztályok szíve inkább a száraz fehér- és vörösborok felé húz, míg a negyven évesnél fiatalabbak és a fővárosiak közül tízből négyen a rozékat részesítik előnyben. Szintén kedveltebb a rozé a magasabb jövedelmű háztartások körében.

A piackutató intézet keddi közleménye szerint Magyarországon minden második háztartás vásárol bort valamilyen rendszerességgel, az elmúlt három évet vizsgálva azonban ez az arány csökkenő tendenciát mutat: két éve még tízből hat háztartás tartozott a borvásárlók közé, azóta viszont csaknem 10 százalékkal szűkült a vásárlói kör. 

Az értékesített bormennyiség ugyanakkor némi növekedést mutat. Ez annak köszönhető, hogy bár kevesebb a vásárló, az intenzívebb fogyasztók továbbra sem mondanak le a borról, sőt az egy háztartásra jutó mennyiség növekedett - mutat rá a GfK. Bíztatóan alakult az elmúlt években a vásárlási gyakoriság, amely már átlagosan havi szintű. 

Az egy háztartás által egy évben megvásárolt mennyiségben is növekedést mértek: egy-egy vásárló háztartás az év során átlagosan 32-33 liter bort vesz meg, ami 11 százalékkal magasabb a két évvel korábbinál. Emelkedik az úgynevezett kosárméret is, egy alkalommal átlagosan körülbelül 3 palack - mintegy 2,6 liter - kerül a kosárba.

A könnyű beszerezhetőség és az utóbbi időben egyre szélesebb választék okán a hazai háztartások egyre több bort vásárolnak hipermarketekben. A diszkontok őrzik második helyüket a mennyiségi részesedést tekintve, de csökkent a szerepük a borbeszerzésben. Szintén jelentős a hagyományos csatornák - elsősorban a borszaküzletekben, illetve a termelőtől történő beszerzés fontossága - ismerteti a GfK.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.