2013. július. 30. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 11:04 Gazdaság

Selmeczi: "ez az összeg ketyeg a bukott baloldal árcéduláján"

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitel előtörlesztése jó üzenet a magyar gazdaságról a világnak és a piacoknak, mert növeli az ország iránti bizalmat - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kedden Budapesten.

A nemzetgazdasági tárca hétfői tájékoztatása szerint Magyarország a lejárat előtt, augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni a 2008-ban felvett IMF-hitelt.

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján felidézte: a baloldal 7,5 milliárd eurónyi hitelt hívott le a valutaalaptól, ami mai áron körülbelül 2200 milliárd forint, vagyis "ez az összeg ketyeg a bukott baloldal árcéduláján, ez a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájának az ára". Hozzátette, a Gyurcsány-Bajnai-kormány minden egyes hivatalban eltöltött munkanapja milliárdos kárt okozott az országnak.

A magyar állam még 2,2 milliárd euróval, körülbelül 700 milliárd forinttal tartozik az IMF-nek, azonban két héten belül az ország előtörleszti ezt az összeget - mondta Selmeczi Gabriella.

Kifejtette: 2002-ben az első Orbán-kabinet úgy adta át a kormányzást, hogy csökkenő pályára állította a devizaadósságot, a baloldali kormányok azonban amit csak tudtak, elrontottak, és hitel nélkül a végén már képtelenek voltak működtetni az országot. Ráadásul úgy kötöttek szerződést az IMF-fel, hogy a kölcsönt a 2010-ben megalakult kormánynak kellett törlesztenie, méghozzá egy cikluson belül - fűzte hozzá a szóvivő.

Magyarország azonban ma már képes arra, hogy visszafizesse a baloldal hibáinak az árát, az előtörlesztéssel pedig azt üzeni, hogy egy önálló, saját erejéből boldogulni képes ország - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, aki szerint ezzel az ország lezárja a múltat, tovább tud lépni, a növekedésre, a családok és a vállalkozások támogatására lehet koncentrálni. Végre nem a törlesztőrészletekre kell spórolni, így nagyobb lesz az ország mozgástere - összegezte szavait.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.