2013. június. 25. 11:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 25. 12:05 Gazdaság

Európai Bizottság: Nem mi kértük Varga új csomagját

Giró-Szász András korábban arról beszélt, hogy az újabb megszorításra azért volt szükség, mert az Európai Unió erre kérte Magyarországot. Az Európai Bizottság azonban ezt másképp látja – írta a Világgazdaság.

A magyar kormány szerint nem volt szükség a Varga Mihály által múlt héten bejelentett újabb megszorító csomagra, csak azért döntöttek arról, mert szükséges volt ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – ezt mondta legalábbis Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn.

A Világgazdaságnak az Európai Bizottság azt mondta, ők már május 29-én javaslatot tettek arra, hogy megszűnjön a 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás, függetlenül attól, hogy Varga később milyen intézkedéscsomagot jelentett be.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt hétfőn közölte: duplájára emelik a tranzakciós illetéket, emelik a bányajáradékot, és a vállalatoknak drágább lesz a telefonálás. A bankoknak emellett 7 százalékos adót kell fizetni az állam által átvett önkormányzati adósságok után.

Az Európai Bizottság tudomásul vette az újabb intézkedéseket, és arra készül, hogy alaposan megvizsgálja a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásukat.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.