Orbán tett egy kis kitérőt a Bridgestone gyárba
Míg a tatabányai Bridgestone gyár alapkőletétele a jövő megteremtéséről, addig az árvíz elleni védekezés az eddigi eredmények megőrzéséről szól – mondta Orbán Viktor a gumiabroncsgyár bővítése alkalmából rendezett ünnepségen.
A Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának bővítése egy új üzem felépítésével ér fel, hiszen a jelenlegi 350 mellé több mint 500 új munkahelyet teremt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a bővítés alapkőletételi ünnepségén.
A kormányfő közölte, hogy az összesen 71,5 milliárd forintból megvalósuló beruházást az állam 2,7 milliárd forinttal támogatja. A Japán és Magyarország közötti közös munka alapja a munka becsülete – tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta: a jelenlegi politika folytatásával Magyarország néhány éven belül – Csehországot és Németországot megelőzve – a jelenlegi 2-3. helyről az első helyre kerülhet az uniós tagállamok között a tekintetben, hogy a GDP mekkora részét adja az ipari ágazat.
A miniszterelnök szerint míg a tatabányai alapkőletétel a jövő megteremtéséről, addig az árvíz elleni védekezés az eddigi eredmények megőrzéséről szól. A védekezés során tanúsított nemzeti összefogást az általa tapasztalt „legodaadóbbnak, leglelkesebbnek" nevezte, és reményét fejezte ki, hogy eredményre vezet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.