2013. május. 28. 14:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 28. 14:41 Gazdaság

Megbírságoltak egy biztosítót a kötelező miatt

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt és az egyik kapcsolódó rendeletet megsértve, nem a bonus-malus rendszer figyelembe vételével hirdetett jövőbeni kgfb-tarifákat a Wáberer biztosító, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hárommillió forintos bírságot szabott ki a biztosítóra és megtiltotta a jogsértés folytatását.

A felügyelet az idén áprilisban hivatalból fogyasztóvédelmi célvizsgálatot indított a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. által közzétett, június 2-tól az új szerződéseknél érvénybe léptetendő kgfb-díjtarifa ügyében - közölte a PSZÁF.

A vizsgálat szerint a biztosító az életbe léptetendő díjat nem a biztosítottak korábbi károkozásainak száma, illetve a tarifarendszerében megnevezett egyéb tényezők alapján állapította meg.

A kgfb-ről szóló törvény, illetve a bonus-malus rendszer szerinti besorolást meghatározó nemzetgazdasági minisztériumi rendelet előírásai alapján azonban a biztosítók kizárólag a bonus-malus rendszer keretein belül hirdethetnek kgfb-díjtarifákat - közölte a PSZÁF. A biztosítóknak jelenleg nincs lehetőségük ettől eltérő egyéb fogalmi rendszer, megközelítési mód alkalmazására.

A PSZÁF a hárommillió forintos bírság kiszabásánál figyelembe vette, hogy a Wáberer biztosítóval szemben az idén januárban már határozatban kellett intézkednie a kgfb-hez kötődő jogszabályok megsértése miatt, mivel a társaság a bonus-malus besorolási kategóriákon túli, további differenciálást lehetővé tevő "kármentességi korrekciót" alkalmazott - közölte a hatóság.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.