Év végéig lezárulnak a földpályázatok
A földalap saját tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, illetve a vagyonkezelésébe kiadott területekből áll össze a nemrégiben meghirdetett Földet a Gazdáknak Programban érintett 200 ezer hektár földterület.
Az év végéig lezárulnak a földpályázatok – mondta a Napi Gazdaságnak Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke.
Fele-fele részben a földalap saját tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, illetve a vagyonkezelésébe kiadott területekből áll össze a nemrégiben meghirdetett Földet a Gazdáknak Programban érintett 200 ezer hektár földterület, a bérleti pályázatokat a földalap bonyolítja majd le.
Az NFA a tervek szerint év végéig elbírálja és meg is köti a 20 évre szóló szerződéseket – írta a Napi Gazdaság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.