2013. április. 12. 08:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 12. 08:53 Gazdaság

Pórul járhatnak a nyugdíjasok jövőre

Idén januárban 5,2 százalékkal kaptak több nyugdíjat az idősek a tavaly év végi inflációs várakozások alapján. A most mélybe zuhant mutató az idén reálérték-emelkedést hoz, ám jövőre meglesz ennek a böjtje – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint a nyugdíjak átlagos összege a jövőben jelentősen megváltozhat.

Az alacsony inflációval az idén jól járhatnak a nyugdíjasok, januárban a tavaly decemberben folyósított nyugdíjak alapján 5,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak az akkori inflációs várakozások miatt – közölte a Napi Gazdaság. Ez a lap szerint azt jelenti, hogy a nyugdíjak az idén jelen állás szerint három százalék körüli reálérték-emelkedést érhetnek el, miután az infláció négy évtizedes mélységbe zuhant.

Jövőre azonban éppen emiatt legfeljebb kicsivel 2 százalék fölötti emelés van kilátásban, ezt legfeljebb annyival tudja majd kompenzálni az állam, amennyivel a valós infláció esetleg magasabb lesz a prognosztizáltnál − vagyis reálértékben növekedés nem várható.

A nyugdíj-indexálási szabályok szerint alacsony gazdasági növekedés mellett csak az infláció szintjét veszik figyelembe – idézi fel a lap. Három százalék fölötti bővülés esetén van lehetőség arra, hogy a nyugdíjakat a nettó keresetek emelkedését is tartalmazó szorzóval növeljék.

Három százalék fölötti, de négy százalék alatti növekedésnél az infláció 80, a nettó keresetnövekedés 20 százalékkal esik a latba, négy- és öt százalékos bővülés között ez az arány 60−40 százalék, öt százalék fölötti növekedés esetében pedig a svájci indexálás lép be − ez fele-fele arányban veszi figyelembe az inflációt és a keresetnövekedést.

Alapvetően nem jelentene gondot a túlságosan alacsony infláció, ha ezt dinamikus növekedés mellett a keresetbővülés tudná kompenzálni. Jövőre azonban nem várható olyan szintű GDP-növekedés, amely mellett a keresetek is hatnának a nyugdíjakra, a várható két százalék körüli emelés viszont épp csak eléri azt a mértéket, amit már megéreznek az emberek – tette hozzá a beszámoló.

A nyugdíjak átlagos összege a jövőben jelentősen változhat. Ennek oka, hogy a rendszerben megszűnt a járulékplafon, vagyis akármekkora is a teljes bér, azután kell járulékot fizetni (ez az idén lépett életbe, tavaly a plafon nyolcmillió forint körül volt). A lépéssel megszűnik a járadék plafonja is, vagyis elvileg korlátlan lesz a megállapított nyugdíj. Arra azért még több évet, akár egy évtizedet is várni kell, hogy trend alakuljon ki az extrém magas nyugdíjak folyósításából.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.