Gazdaság hvg.hu 2013. április. 12. 14:29

Biomassza-erőmű és simicskázás miatt áll a bál Szegeden

Négymilliárd forintos beruházást jelenthetne. Tíz év óta a legnagyobbat errefelé, de háttérszámításokat és elemzéseket eddig senki nem látott avval a napi 100 tonna biomasszát égető erőművel kapcsolatban, amit egy iskolától alig 350 méterre üzemeltetnének. Cserébe csökkenne a távhőár. Vagy nem.

Az átláthatatlanság veszélyt hozhat a városra a szocialista alpolgármester és Szabad Városért Egyesület vezetője szerint. Az először a Szeged Café által idézett megállapítás tárgya egy olyan, fideszes képviselő által benyújtott közgyűlési előterjesztés, amely egy biomassza-erőmű építésével csökkentené a távfűtési költségeket. Az ügyről pénteken tárgyalhat a szegedi közgyűlés.

A Bohács Zsolt által benyújtott előterjesztésben több más állítás mellett az szerepel, hogy a napi 100 tonna biomasszát felhasználni képes erőművel akár 30 százalékkal is csökkenthető a szegedi távhő ára. A Szegedi Közlekedési Kft. rókusi telephelye és a MÁV Rókusi Pályaudvarhoz tartozó terület közötti részre megálmodott erőmű tervével azonban Solymos László és Nagy Sándor szerint több probléma is van. Például az, hogy a beruházás tervezett helyszínétől légvonalban 340 méterre iskola, 355 méterre pedig lakóházak vannak.

A városházán geotermikus-biomasszás csörtére számítanak
MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A Szegedi Hőszolgáltató Kft.-ben is érdekelt szakmai befektető, az Alfa-Nova Kft. többségi tulajdonosaként is ismert ENERGOTT Fejlesztő és Vagyonkezelő Kft., mely tavaly szeptemberben a beruházásra projektcéget is alapított. A SZENERGOTT Távhőtermelő Kft. a mai előterjesztés szerint a jelenleg 97 százalékban földgázt használó összes városi hőtermelésből akár 17 százaléknyit geotermikus és biomassza alapú energiával volna képes kiváltani.

A látszólag egyszerű kérdést azonban beárnyékolja Solymos szerint az, hogy a beruházást a közbeszerzési szabályok kijátszásával szeretnék megvalósítani, és a Hőszolgáltatót 15 éves szerződéssel arra köteleznék, hogy "egy a Simicska Lajoshoz közel álló vállalkozó érdekeltségében lévő cégtől" vegye meg az erőmű az alapanyagot – írja a Szeged Café. Az alpolgármester azt is állítja, hogy az erőmű várható környezeti hatásai mellett nem vizsgálták, hogy a termálvíz használati meleg vízként hasznosítható-e egyáltalán.

Bohács Zsolt közgyűlés elé kerülő előterjesztéséhez a szegedi címzetes főjegyző, Mózes Ervin is észrevételeket füzött. E szerint hiányzik – illetve: az önkormányzat előtt nem ismert – a projekt megvalósíthatósági tanulmánya, gazdaságossági és megtérülési terve, üzleti terve, finanszírozási terve, de nem ismerik a pályázati feltételeket és a megvalósulás esetén a fogyasztókra gyakorolt hatást sem.

A fideszes képviselő a Szeged Caféban megjelent anyagra közleményben reagált, amelyben leginkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a 4 milliárdos beruházás a legjelentősebb szegedi fejlesztés lehet az elmúlt 10 évben, és hogy az erőmű lényegesen könnyíthet a lakossági távhőszámlákon.

A pénteki közgyűlésen történtek percről-percre.

zöldhasú
Hirdetés