2013. március. 28. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 10:28 Gazdaság

Népszavazást akar a lengyel kormány az euró bevezetéséről

Lengyelországban népszavazást kell tartani az euró bevezetéséről - jelentette ki csütörtökön Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter szerdán este a TVN24 tévécsatornának adott interjúban "elképzelhetetlennek" nevezte, hogy egy kormány a lakosság beleegyezése nélkül megszüntethetné a zlotyt. 

Lengyelország a 2004-es uniós csatlakozással elkötelezte magát az euró bevezetése mellett, de nyitva hagyta annak dátumát. Az euróövezeti belépéshez meg kell változtatni az alkotmányt, ahhoz pedig kétharmados parlamenti többség szükséges, ami a jelenlegi erőviszonyok alapján nem áll fenn. 

Kedden Donald Tusk miniszterelnök is az euró bevezetésének népszavazással történő rendezése mellett állt ki és tavaly decemberben még úgy fogalmazott, hogy arra "az elkövetkező hónapokban" kellene hogy sor kerüljön. Bronislaw Komorowski államfő nemrégiben viszont annak a véleményének adott hangot, hogy az euró bevezetésének kérdésével csak a 2015-ös parlamenti- és államfő választások után kellene foglalkozni. 

Lengyelország egyébként még nem teljesítette az euró bevezetésének előfeltételeként szolgáló maastrichti kritériumokat és a közvélemény kutatások szerint is a lengyeleknek jelenleg mindössze 32 százaléka támogatná az euró bevezetését.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.