2013. március. 22. 07:20 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2013. március. 22. 11:03 Gazdaság

Folyamatosan adja el részvényeit az állam

A magyar állam tavaly teljesen megszabadult a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításával szerzett több mint 5 százaléknyi Richter-részvényétől, míg a hozzákerült OTP-részesedést csak minimális mértékben csökkentette – írja a Napi Gazdaság.

Az államháztartás az MNB adatai szerint tavaly folyamatos eladóként volt jelen a részvénypiacon, összesen 42 milliárd forint értékű papírtól vált meg – olvasható a lap pénteki számában. 

Leginkább a Richtertől szabadult a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, a hozzákerült 5 százaléknyi pakettől az év során szép lassan teljesen megvált. A papírok először külföldiekhez kerültek, akiknek a részesedése az egy évvel korábbi átlagosan 61 százalék körüli szintről 68 százalék közelébe emelkedett. A nem rezidens befektetők az év vége felé valamivel több mint 2 százalékkal csökkentették részesedésüket, az általuk eladott papírokat nagyobb részben magyar magánszemélyek, kisebb részben hazai intézmények vették meg.

Az OTP-ben ezzel némileg ellentétes folyamatok zajlottak, a bankpapír eladói között inkább külföldieket találni, miközben az állami tulajdonrész és a magánszemélyek befolyása némileg emelkedett. A bank negyedik negyedéves gyorsjelentésében kiugróan magas, 18 százaléknyi "egyéb" részvényes szerepel, ilyen óriási, nem azonosított arányra még nem volt példa a bank történetében – írja az újság, hozzátéve, hogy ennek okára nem sikerült fényt deríteni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.